2013. december 28., szombat

Egy őszi pályázat képei és meséi

Mit rejt a te éléskamrád?
 







Ágotai Zsuzsanna 5. osztály (Díjazott)
 
 
 
PAT KIRÁLY
és az 5.c osztály, mert velünk minden megtörténhet!
Wén Agy tanár úr és tanítványai kirándulni indultak az Öreghegyen túli ismeretlen birodalomba. Megbeszélték, hogy feltérképezik a területet, ahová hosszú ideje ember be nem tette a lábát. A gyerekek nagyon nagy izgalommal készültek. Csomagolópapírt, iránytűt, íróeszközöket is vittek magukkal. Elhatározták, hogy térképet készítenek, melyen bejelölnek minden különleges növényt és helyet. Megbeszélték, hogy számháborúznak, szalonnát sütögetnek.
Egy szép napsütéses őszi napon elbúcsúztak a szülőktől és Wén Agy tanár vezetésével útnak indultak. A vidám csapat átvágott az Öreghegyen. Először egy tölgyesen keresztül vezetett az útjuk, majd egy tisztásra értek. Itt megsütötték a szalonnát, megették, majd útjukat folytatva csörgedező hangra lettek figyelmesek. Elsőnek Monkos talált rá egy forrásra. A gyerekek örömmel rohantak megtölteni kulacsaikat. Ter és Ádé már izgatottan kérték tanárukat, hogy vegye elő a számháborúhoz készített lapjait. Tália és Naróma a virágokat nézegették, Bisi és Tazol a rovarokat vizsgálgatták. Zsazsu, Ándia, Izla, Mema, Risáka leültek a fűbe és beszélgettek. Bifa és Nos fára másztak. A többiek Iszi, Gecsen, Gemi, és Csiri fogócskáztak. Wén Agy tanár úr összehívta a gyerekeket. Mindenki felkészült már a számháborúra. Felosztották a csapatokat. Az izgalmas játék során a gyerekek egyre távolabb kerültek a forrástól. A Nap is lemenőben volt már. A tanár úr arra lett figyelmes, hogy a gyerekek hangja egyre távolabbról hallatszik, így a csomagokat, a térképet ott hagyva gyorsan elindult a gyerekek nyomába.
Már tisztán hallotta: -Tanár bácsi, gyere gyorsan! Tanár bácsi, gyere gyorsan! A gyerekek elhagyott ház ajtaja előtt álltak. A számok már lekerültek a földre és nem a számokat kiáltozták, hanem társaik nevét, akik bementek a házba mielőtt a tanáruk odaért volna. Monkos, Ter és Ádé már bent voltak az épületben. Hiába hívogatták őket, nem jöttek ki, így bementek mindannyian. Ahogy átléptek a küszöbön mindannyian egérré változtak.
A padlásról egy erőteljes hang szólt hozzájuk: - Hát itt vagytok! Régóta várom ezt a pillanatot, hogy valaki belépjen az általam 310 éve uralt területre. Király vagyok, de nincsenek alattvalóim. Mostantól nektek fogok parancsolni!
Az egérkék nem rettentek meg. Imádkozzunk!- szólalt meg Ádé!
Pat király nem értette miért és mit cincognak az egerek. Az imádság után Bisi, aki a polcon, egy könyv mögött talált magának helyet, olvasni kezdett.
“ Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy Csevéy nevű király, aki gonoszul bánt a népével. Egyik reggel arra ébredt ez a király, hogy patkánnyá változott, ezért elmenekült az Öreghegy mögötti erdőbe, ahol egy éléskamrában húzta meg magát. nevét megváltoztatta. Senki nem kereste soha többé. A varázsereje egyetlen vagyonában rejlik. Ennek a titkát egy titokcédulára írta, melyet az éléskamra legszebb fiókjába rakott.”
Az egerek, miután meghallgatták a mesét, összegyűltek és közös erővel kinyitották a fiókot. Zsazsu, aki az ezüst tálban húzta meg magát és Gemi, aki a padláson állt, ügyes és gyors mozdulattal ugrott az állandóan mozgó arany zsebórára, hiszen a titokcédulára ez volt írva: Ha valaki ráugrik Pat király órájára, megtörik a varázslat.
Így is lett, abban a pillanatban megtört a varázslat a gyerekek és Wén Agy tanár úr ismét emberré változtak. Pat király koronája leesett és olyan gyorsan futott, hogy a lába sem érte a földet. Talán még ma is fut valahol.
Ez idő alatt a szülök a megbeszélt helyen várták a kiránduló gyerekeket. 8 óra után elindultak a keresésükre. A nyomok, az elhagyott táskák, a térkép elvezette őket a házhoz.
A gyerekek mikor kiléptek az éléskamrából, apró sárgán világító fényeket láttak közeledni. A szülők voltak, akik elemlámpákkal indultak az osztály keresésére.
Örömmel ölelték magukhoz gyermekeiket. A gyerekek, tanár úr és a szülők az éjszakát az elhagyott éléskamrában töltötték. Sokáig beszélgettek és elhatározták, hogy az éléskamrát felújítják és egy művészeti gyermektábort hoznak létre Wén Agy tanár úr vezetésével az Öreghegyen túl…
A mese írója:
Ágotai Zsuzsanna
W. Nagy Péter bácsi 5.c osztályos tanítványa

 


 

Bruckner Dóra 4.osztály (Díjazott)
 
 
A Kamra titka
Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy erdő. Az erdőben egy vízesés, a vízesés mellett meg egy nagy farm. Ennek a farmnak a tulajdonosai igen furcsák volt.
Hallottatok már az álmok fájáról? Ha esetleg nem hallottatok, akkor most elmondom. Ennek a fának otthona egy nagyon titkos hely, még magam sem tudom, hogy hol. Ezt a fát elátkozta egy gonosz boszorkány. Így szólt az átok: Ha valaki megtalálja ezt a fát és eszik a gyümölcséből, az egy olyan gyümölcsemberré változik amilyen gyümölcsöt evett.
Teltek múltak az évek és a fa egyre inkább pletykává változott. Volt azonban hat család, akik egy hatos ikerházban éltek. A Kivisiék, a Szedresiék, az Almásiék, a Körtésiék, a Cseresznyésiék és az Epresiék. Mindegyik család hat tagból állt. Egy apából, egy anyából, két fiúból és két lányból. A szülők nekik is elmesélték a történetet. Epresiéknél a nagyobbik lányt nagyon érdekelte. Megkérdezte a barátnőit nincs-e kedvük egyik este elszökni és megkeresni a fát? Nagyon nehezen rávette őket, hogy menjenek el holnap este. El is mentek és sok-sok keresgélés után megtalálták a fát és ettek a gyümölcséből. Rögvest át is változtak. Ők építették ezt a farmot. Egy nap rájöttek az ellenszerre és visszaváltoztak emberré. Azután is nagy becsben tartották a farmot. Elárulom, hogy az eperlány talált rá a kis kunyhóra és abban lett a kamra, és erről jött az ötlet a farmhoz, és a farm évek után és haláluk után is olyan szép volt, mint akkor mikor készült. Én is tagja vagyok az Epresiék családjának, de már nem Epresi Dóra a nevem, hanem Bruckner Dóra. Én még akkor rajzoltam le a farm egy részét, mikor én voltam a tulajdonosa. Tehát volt ennek a farmnak ősi története. De végül ugye, ha én is voltam a tulajdonosa, akkor biztos lehetsz abban, hogy végül haza mentek a szüleikhez, akik már annyira aggódtak értük.
Vége
Írója: Bruckner Dóra
Készült 2013. nov. 12. 20:53-kor
 
 



 Vitos András 3. osztály
 
 


 Benkő Matyi 2. osztály



 





 Bíró Örs 2. osztály
 



 Berta Tünde 3. osztály





Bodnár Éda 3. osztály
 
 
A varázslatos éléskamra

 
Valamikor egy éléskamrában volt egy könyvespolc. A könyvek varázslatos erővel rendelkeztek. Egyszer az egyik könyv leesett és szétnyílt. Manók, csodalovak és tündérek repültek és ugrottak ki a könyvből. A szellemkirálynő dühös volt a kisszellemekre, mert ők borították ki játék közben a polc könyveit.

- Szerencsére a többi könyv nem nyílt ki – szólt a szellemkirálynő.

- ÓÓÓ! Hová tűnt a szellem mackóm? Jaj így nem fogok elaludni! – szólt az egyik kisszellem.

- Hé, itt van a szellemmaci és az összes könyvből kiszabadult lény!

- Fogjuk el őket! – szólt a kisszellem. És a lényeket elfogták. És mindenki örült!

Vége

Bodnár Éda 3.a





Bors Lili 2. osztály




Bristyán Zolta 5. osztály





Dékán Dani 2. osztály
 






Élő Sára Luca 5. osztály

Egres néne varázskamrája



Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis kalyiba. Ebben a kalyibában egy meglepően nagy kamra volt, a ház nagy részét ez töltötte ki. Csak a padlástérben volt néhány hálószoba és mosdó. Ebből is láthatjátok, hogy ennek a háznak legfontosabb része a kamra volt. És nem akármilyen kamra - varázskamra. Mert ebben a viskóban egy csomó manóval és tündérrel lakott együtt egy vénséges vén anyóka. Legalábbis az ottani tudatlan járókelők és a gyerekek annak látták. Nem is sejtették, hogy akit lenéznek az nem más, mint Egres néne, a jóboszorkány. Egres néne sok-sok elfoglaltsága az emberek javát szolgálta. Nem is gondolnátok mennyi dolga volt neki: reggelente ki kellett mennie, hogy varázspermetet szórjon a fákra, hogy azok jól teremjenek; azután a tündérek és manók segítségével varázsport szólt a házakra, aminek az emberek örülhettek, mert a varázspor hatására boldogan és vidáman ébredtek.

És csak ezután jött az igazán nagy munka, mert Egres néne és kis segédjei jóság harmatot készítettek, amitől az emberek jóságosak voltak. Ez nem volt könnyű feladat, mert Ramaty a gonosz varázsló állandóan megpróbálta elrontani a munkájukat.

Volt, hogy rájuk küldte a koboldokat, máskor pedig a főzetett akarta tönkre tenni, most pedig a koboldjai gonoszság-port töltöttek a tündérek és manók poharába, azután elfutottak. A nagy sürgés-forgásban sem a néne, sem a tündérek, de még a máskor olyan szemfüles manók sem vettek észre semmit.

- Na, szerintem tartsunk ebédszünetet! - szólt az egyik tündérke és letelepedett az asztalhoz.

- Rendben - egyeztek bele a többiek is. Egres néne is leült enni. Aztán valami rémisztő történt. Miután a tündérek és a manók ittak, elzöldültek, a szemük pedig vörös lett. Felálltak és kísérteties hangon kezdtek beszélni és összeverekedtek.

- Hagyjátok abba! - kiáltotta el magát Egres néne. Egyszerre néztek rá.

- Kuss legyen nyanya! - kiáltották egymás szavába vágva.

- Mi közöd hozzá, hogy mit csinálunk? - kérdezte az egyik szemtelenül.

- Hagyjuk itt! - és miután sértéseket és tojásokat vagdostak hozzá, elmentek. Egres néne dermedten, tanácstalanul állt ott, nem tudta, mit tehetne. Egyszer csak egy halk hang törte meg a csendet:

- Most mit csinálunk?

Egres néne megfordult, és Zizut az érdeklődő sárkány bébit pillantotta meg.

- Fogalmam sincs. Biztosan Ramaty műve ez is. Nincs mit tenni. Csak a jóságharmat segíthetne. De most csak én vagyok és te. Ketten nem leszünk készen vele időre.

- Néne - próbált rögtön segíteni a sárkány-hol tartottatok?

- Még csak a felénél. Márpedig három nap alatt el kell készülnie. Akkor van telihold. Akkor tudjuk megtörni a varázsló átkos mágiáját. Utána semmit sem tudok tenni. - tördelte a kezét elkeseredetten a kétségbeesett néne.

- Várj csak! - kiáltotta Zizu - Van még a gonoszság porból?

- Még van egy pohárral.

- És a tiltófőzetből?

- Nincs, de azt másfél nap alatt meg lehet csinálni.

- Akkor készítsd el! - ugrálta körbe a nénét az izgatott kölyöksárkány. Ha összekevered a gonoszságport a tiltófőzettel és elhintjük a világban, talán a por által okozott gonoszságot megszüntethetjük.

- Hú Zizu ez csuda jó ötlet, - lelkendezett a néne. - Munkára fel. Sietnünk kell. Megkergült tündérkéim, manócskáim egyre nagyobb zűrzavart okoznak.

Másnap alkonyatra el is készültek a keverékkel. Ennek a segítségével harmadnap naplementekor kezükben volt végre a jóság harmat. Igen ám, de harmatot reggel lehet a világra bocsátani és nekik éjfélre el kell készülniük a telihold miatt.

- Akkor hiába volt minden - sírt Zizu.

- Ne sírj Zizu, - nyugtatta meg Egres néne - majd esőbe keverjük és így oszlatjuk el a varázst tündérkéimről, manócskáimról.

Így is tettek. A főzetett esőkeltővel keverték és port csináltak belőle, majd a szél szárnyán eljutatták az égig. A bodros felhők még teliholdnál teltek meg gyógyító esővízzel, így mire hajnalodott már a finoman permetező zápor függönyén keresztül jóság sugárzott az egész világra. A tündérek és koboldok régi jóságukat meglelve tértek vissza Egres nénéhez.

Azóta is ott serénykednek Egres nénével és Zizuval, a leleményes kis sárkánnyal.





Fekete Olivér 2. osztály

A két törpe és a kutyájuk



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy törpe. Sétált az erdőben és találkozott egy törpével. Beszélgettek és leültek egy nagy farönkre. Egyszer csak hallottak nagy kacagást és kiderült, hogy volt egy hegy mögöttük, és az egy cirkusz volt. Bementek és ott egy kutya volt, és azt megvették. Ők is csináltak egy cirkuszt azzal. Nagy pénzt kerestek és csináltak egy éléskamrát, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak? Igen, amíg meg nem haltak.
Fekete Olivér 2. a




Foky Réka Emese 3. osztály










Györe Botond 3. osztály




Hetyei Márk 2. osztály




Horváth Vitéz 2. osztály




Hosszú Bianka 3. osztály


 
Hrabóczki Dani 2. osztály




Juhász Nóra 3. osztály




Karaba Levente 2. osztály







Kurja Szilvia 5. osztály


 



Komlósi Ramóna 5.osztály
 



 

Miletics Boróka 4. osztály

A denevér család


Egyszer volt egy denevér család. A legkisebb denevérnek volt egy kutya barátja. A denevér család egy éléskamrában élt. Ott ettek, ittak mindent. Egyszer a kutyával összevesztek. Azon vesztek össze, hogy ki az okosabb. A denevér az éléskamrába visszarepült az ajtón. Másnap reggel a denevér odarepült a kutyaházhoz, hogy bocsánatot kérjen. A kutya egyből megbocsátott. A kutya és a denevér együtt elmentek az éléskamrához, ettek, ittak mindent. A denevér az anyukáját megkérte, hogy hagy aludjon a kutya az éléskamrában. Aludtak egy jót, másnap játszottak. Boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Miletics Boróka 4.b




 
Mucsi Anna 3. osztály

Egy manó és egy tündér élete


Egy kis réten egy elhagyatott kamrában élt Karamell a tündér és Mikkmakk a manó. Ez a két barát mindig összetartott és soha nem veszett össze.

Vége
Mucsi Anna 3. a









Nagy Bálint 3. osztály




Nagy Kitti Boglárka 2. osztály

A titokzatos éléskamra


Volt egyszer egy éléskamra, ami tele volt étellel és innivalókkal, és egy boltos néni is ott lakott, és mindig jöttek a vendégek egymás után, és még télen is jöttek a vendégek, és minden volt ott és mindig ott állt a néni és vége.

Nagy Kitti Boglárka 2.b






Nemes Balázs 4. osztály



 
 




Novotny Fábián 5. osztály









Novotny Sebő Ule 2. osztály








Paszinger Alexa 3. osztály






Paár Emília 2. osztály
 






Serfőző Zoltán 2. osztály





Sipos Kata Boglárka 3. osztály






Somodi Szonja 2. osztály


Az éléskamra
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy éléskamra. Abban lakott egy lány, akit úgy hívtak, hogy Kitti. Ö neki volt egy cicája, akit úgy hívtak, hogy Pindur a kandúr. Ők laktak az éléskamrában. Ott éltek boldogan, de volt egy fiú, akit úgy hívtak, hogy Olivér és ő mindig megakadályozta a munkájukat.
Somody Szonja 2.b

 
 


Soós Kitti Panna 4. osztály


Soós Kitti Panna 4. osztály
 
Liza éléskamrája
Egyszer volt hol nem volt, valahol a hegyeken túl egy erdőszéli tavacska partján élt egyszer egy szorgalmas lány, Liza Cirka cicával, Szofi kutyával és Bodrival a kis drótszőrű tacskóval. Liza messzi földön híres volt arról, hogy ő készíti a legfinomabb szilvalekvárt, a legízesebb mangalica kolbászt és a legszomjoltóbb málnaszörpöt. Egy nap Liza lement a tó partjára gyógynövényeket gyűjteni. Vele ment Szofi kutya, mert fürödni akart a tóban. Mikor leértek a tó partjára Szofi meglátott egy sérült denevért. Nyüszített és oda hívta Lizát, aki meglátta a kis denevért. Rögtön kezébe vette és megsimogatta a sérült kis állatot. Rögtön haza indultak a kis beteggel. Liza egész nyáron ápolta a kis bőregeret, aki napról napra egyre erősebb lett. A kis denevér annyira megszerette Lizát, hogy nyár végén nem akart vissza menni a többi denevérhez, hanem beköltözött Liza éléskamrájának padlására. Liza örült, hogy kis védence nem megy el tőle, mert nagyon megszerette.
Egyszer az erdei egerek vezére kihallgatta a hangosan csipogó verebeket, akik Liza híres éléskamrájáról beszéltek egymás közt. Elhatározták, hogy kirabolják, mert hamarosan beköszönt a hideg tél és az egerek éléskamrája még üres volt, mert egész nyáron csak lustálkodtak. Összehívta az egereket és közösen eldöntötték, hogy másnap kifosztják az éléskamrát. Liza aznap korán kelt, megreggelizett és elindult a gyümölcsösbe, mert még sok almát és körtét kellett leszedni a finom kompótokba. Az egerek csak erre vártak. Az egér vezér két egeret előre küldött, hogy a Cirka cicát elcsalják a kamra ajtóból. Amikor két kisegérnek sikerült a cicát elcsalni az éléskamra ajtajából az egerek gyorsan lyukat rágtak az ajtó sarkába és bemasíroztak a kamrába. A kis denevér már éppen kezdett téli álomba merülni, mikor meghallotta az egerek cincogását rögtön felébredt és elrepült megkeresni Lizát Cirka cicát, Szofi, Bodri kutyát. Lizát egy almafa tetején találta. Rögtön oda szállt hozzá körbe repülte és izgatott hangján hívta haza. Liza mikor meglátta a kis denevért rögtön tudta, hogy baj van. Lemászott a fáról és rohant a kis denevér után. Liza hívására a két házőrző kutya is futott a kamrához. Cirka cica még mindig a két kisegeret üldözte, de Liza hangjára felfigyelt és ő is rohant a kamrához. A kamrában az egerek épp ünnepelték a sikerüket, mikor betoppant Liza a kutyákkal és a macskával. Az egerek először nagyon meglepődtek, de utána ahányan voltak annyi felé szaladtak szét a világba. Liza azóta sem látta őket. Miután az egereket elkergették Liza nagyon megdicsérte állatait, de legfőképpen a hős kis denevért, akinek köszönhették, hogy az éléskamra megmenekült a kifosztástól. Azóta is békében élnek a tóparti kis házban a nagy hegyeken túl. 

Soós Kitti Panna 4.b



 
 Tenke Margaréta 5.osztály
 

Tenke Margaréta 5.osztály 

 Tenke Margaréta 5.osztály

A fiú és a gonosz macska kiegyezése

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú az apukájával és az anyukájával egy erdőszéli kis fészerben. A kisfiú éjjel-nappal manócskákat és törpöket rajzolt.
Az első manót az apukája alkotta és nevet is adott neki. A neve Manó Palkó volt. A kisfiúnak ez volt mind között a legkedvesebb. Ennek a manónak még házat is készített. Szoknyából volt a ház teteje, az alja pedig egy pólóból és egy kinőtt ingből.
Egyszer Manó Palkó, amikor a kisfiúval játszott észrevette, hogy egy gonosz macska ólálkodik Pék Péter után, aki szintén manó volt és egy ősi receptkönyv birtokosa. Ő éppen az életre keltő varázsitalán dolgozott. Nagyot füttyentet Palkó és összehívta az összes manót és törpöt és közösen jól ráijesztettek a macskára. Jó ideig nem is merészkedett a közelükbe sem.
Matyi manó, Beni törp és Lambert manó a gumikeréken játszottak, amikor észrevették a nagy cirmos cicát, aki megint a varázsital közelébe akart kerülni. A manók szaladtak ahogy csak tudtak, de sajnos a macska gyorsabb volt náluk és elérte a varázsitalt és el is vitt egy üveggel belőle. Igen ám, de a menekülése közben kiömlött egy kevéske és életre keltette vele a fát és a füveket. A fa és a füvek megtámadták az éléskamrát, de szerencsére jött Pék Péter és rászórta az ellenszert és a fa még most is ott áll és alatta játszik Jani manó és Tomi törp.
- Sssssss - mondta Tomi.
- Miért - kérdezte Jani.
- Mert jön a macska.
- Rendben.
Azután számoltak:
- Egy, kettő, három riadóóóó! - kiáltották egyszerre.
A kisfiú amikor meghallotta a riadót, felkapta a söprűt és rohant a macska után. Hosszú üldözés után el is kapta, ráütött a macskára, aki egy jó nagyot üvöltött és elfutott.
Mindenki azt képzelte, hogy egy darabig biztos nem merészkedik a kamrához. Ennek ellenére másnap a kisfiú észrevette, hogy a macska a padláson rágcsálja a nagy szalonnát. Na, képzelhetitek mi történt! A fiú fel a padlásra, a macska fel a tetőre, onnan le a földre. Persze talpra érkezett és úgy elfutott, hogy a lába sem érte a földet. A fiúcska mire lemászott a tetőről a macska sehol sem volt.
Néhány nap után ismét próbálkozott a cica. Mindenki el volt valamivel foglalva, így sikerült egy nagy adag főzetet elcsenni, azonban távozáskor pont a kisfiú anyukájának karjaiba sétált. Bevitte a fiához a megrémült állatot.
- Nézd fiam mit találtam az udvaron! - és elővette a köténye alól, a remegő cicát.
A fiú annyira megsajnálta az ártatlan jószágot, hogy rögtön alkut ajánlott föl neki. Én adok neked egy tejes lábosnyi varázst, ha te nem zargatsz többet minket. Jó?
Rendben! Azzal kezet illetve mancsot ráztak. A fiú odaadta a lábos varázst, a macska békén hagyta örökre.
Találjátok ki mire kellett a macskának a varázsital! Ennyi volt mese volt. Aki nem hiszi, járjon utánam!




 Tóth Angéla 4. osztály

 Tóth Angéla 4. osztály 


 Tóth Angéla 4. osztály

  Tóth Angéla 4. osztály


  Tóth Angéla 4. osztály
Az éléskamra lakói

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy gazdag ember. Ezt az embert senki sem szerette, mert nagyon önző és kapzsi volt. Az volt a neve, hogy Zsugor Iván, aki a falu szélén élt egy nagy házban. Senki sem barátkozott vele, mert durva, faragatlan volt az emberekkel, ezért magányában elkeseredett. Zsugor Ivánnak volt egy kis kunyhója az erdő mélyén, de senki sem tudott róla. A kunyhónak volt egy eldugott éléskamrája.
Ebben a kamrában sok minden volt: gyümölcsök, zöldségek, húsok, lekvárok és persze italok. Amikor ott járt, mindig egy nagy zsákkal a hátán távozott. Persze ezt senki sem láthatta, mert mindig éjszaka járt le egy keskeny ösvényen. Ennek a kunyhónak volt egy kerítése meg persze padlástere is. A padlástéren virágok voltak. A kamrában élt két kismanó Lámpás és Csámpás. Ők persze nem tudták kié a ház. A két kismanó a kamrában elrejtett kis ajtó mögött éltek. Zsugor Iván azért nem vette észre, mert az ajtó elé volt pakolva egy zsák meg egy létra. Eleinte Lámpás és Csámpás segítettek Zsugor Ivánnak, gondozták a virágokat, vigyáztak a kamrára, de később, amikor megtudták, hogy Zsugor Iván hogyan viselkedik másokkal, eldugták néhány dolgát. Először Zsugor Iván nem vette észre, de amikor már a kamra fele hiányzott akkor kezdett gyanakodni. Kezdett keresgélni a kamrában, mert nem tudta elképzelni, hogy mi történhet a dolgaival. Egy nap, amikor kutatott észrevette az ajtót. Kinyitotta és belépett rajta. Megtalálta az eltűnt dolgait és a két kismanót is. Meglátta őket és megértette, hogy miért volt mindig rend a ház körül. Megkérdezte tőlük, hogy kicsodák és hol élnek.
Lámpás ezt mondta:- Én Lámpás vagyok ő, pedig itt Csámpás és itt élünk ebben az éléskamrában.
- Micsoda?- kérdezte Zsugor Iván.
- Igen jól hallotta itt élünk!
- És ön kicsoda?- kérdezte Csámpás.
- Én Zsugor Iván vagyok ennek a kamrának a tulajdonosa.
- Ön a zsugori ember a faluból?- kérdezte a két kismanó egyszerre.
- Mi, hogy én zsugori vagyok!- felelte tiltakozva Zsugor Iván.
- Csámpás azt mondta: Hogyha maga nem zsugori, akkor miért van egy elrejtett éléskamrája az erdő mélyén, és miért jár le ide minden éjszaka? Zsugor Ivánnak elállt a szava, hogy így kioktatják. Csámpás még be se fejezte a kioktatást.
- Inkább osztaná szét a kamrából az összes ételt, italt a szegények között!
Lámpás ekkor így szólt:- Mert ahogy a biblia is írja ˝Nagyobb boldogság adni, mint kapni!˝
Zsugor Iván megfogadta a jó tanácsot, és még aznap szétosztotta az ennivalókat, innivalókat a szegények között. Az emberek a jó tette miatt most már nem Zsugor Ivánnak hívták, hanem Kedves Ivánnak. Kedves Iván megköszönte Lámpásnak és Csámpásnak a jó tanácsot és megkérte őket, hogy éljenek az ő házában. A két kismanó igent mondott és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Írta:Tóth Angéla 4./A



Tőkés Boglárka 4. osztály  

 Tőkés Boglárka 4. osztály 


Tőkés Boglárka 4. osztály  

 Tőkés Boglárka 4. osztály 





Tőkés Boglárka 4. osztály 

Ízisz huncut macskája



Volt egyszer egy sötét kerek erdő, amelynek a közepén egy tisztáson állt Ízisz tündér háza.

Hárman éltek benne Ízisz, Momó manó és Pandúr a kandúr.

Momó manó feladata rendben tartani a házat, és gondoskodni arról, hogy mindig tele legyen az éléskamra. Momónak feltűnt, hogy több étel hiányzik az éléskamrából, mint máskor. Gyanakodni kezdett az egerekre és éjszakára beküldte Pandúrt a kamrába őrködni. Másnap mikor benyitott rajtakapta Pandúrt, hogy szunyókál és az ételekből még több hiányzott.

Így ment ez egy hétig, mire Momó megelégelte és megkérte Íziszt, hogy együtt készítsenek egy varázshálós egércsapdát.

Kihelyezték a csapdát és kíváncsian várták az eredményt. Meg is lepődtek rendesen mikor reggel benyitottak a kamrába. Egy egész rabóbandát találtak a hálóban. Kiderült Pandúr nagylelkűen osztozkodott az egész egérkolóniával. Jót nevettek rajta és nem küldték többet Pandúrt őrködni.

Vége!
Tőkés Boglárka 4. osztály