Madarak

Nemes Balázs 3. osztály

Dobos Lilla 4. osztály

Csitári Zsófia 4. osztály

Brukner Dóra 3. osztály

Lapu Orsolya 2. osztály

Lapu Boglárka 4. osztály

Soós Kitti Panna 3. osztály

Soós Kitti Panna 3. osztály

Tenke Margaréta 4. osztály

Bristyán Zolta 4. osztály

Holhos Fruzsina 4. osztály

Almási-Sebestyén Levente 4. osztály

Sipos Kata Boglárka 2. osztály

Takács-Báthory Zsolt 4. osztály

Gyarmati Tünde 4. osztály

Villányi Nikoletta 1. osztály

Unyi Eszter 1. osztály

Orbán Botond 1. osztály

Jónás Kincső 1. osztály

Horváth Vitéz 1. osztály

Hamilton Owen Rubinka 1. osztály

Dékán Dani 1. osztály

Dobos Lilla 4. osztály

Almási-Sebestyén Levente 4. osztály





 MESEILLUSZTRÁCIÓ

Sipos Kata Boglárka 2. osztály

Soós Kitti Panna 3. osztály

Uramovszky Eszter 1. osztály

Topolánszky Milán 4. osztály

Bruckner Dóra 3. osztály

Csitári Zsófia 4. osztály

Gyarmati Tünde 4. osztály

Nemes Balázs 3. osztály


Mese a További bejegyzésekben

Az aranytojó madár (népmese)

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy nagy-nagy hegy, azon a hegyen volt egy fa, annak a fának egyik ágán egy fészek, abban a fészekben egy madár. De micsoda madár! Akár hiszitek, akár nem: aranytojó madár, aki mindennap egy aranytojást tojt.
Hát egyszer mi történt? Az történt, hogy a madár kirepült a fészekből, s történetesen éppen akkor járt arra egy vadász.
Ahogy meglátta, fölmászott a fára, belenézett a fészekbe, s hát, uramfia, aranytojást látott benne!
- No - mondotta a vadász -, kenyerem javát megettem, de még aranytojó madarat nem láttam; megfogom, hazaviszem, hadd tojja ezentúl nekem az aranytojást. Nekem, nekem, senki másnak!
Nosza, hamarosan hurkot vetett, azt a fészekbe beletette, aztán lemászott a fáról, elbújt mögéje, s úgy várta vissza a madarat. Hiszen jött is nemsokára a madár. Bolond feje nem vette észre a hurkot, belelépett, beletekerődzött, a vadász meg - hopp! - föl a fára, fogta a madarat, s meg sem állott vele hazáig. Az ám, de alig ért haza, elkezdett tűnődni magában: "Lám, lám, hiába hoztam haza az aranytojó madarat. A szomszédaim észreveszik, megirigylik, s még majd beárulnak a királynál, a király meg elveszi tőlem. Inkább nekiajándékozom."
Úgy tett, ahogy mondta.
Elvitte a bolond vadász a madarat a királynak, az meg mindjárt kalitkába záratta, s megparancsolta, hogy bőven ellássák étellel-itallal, csak hadd tojjon minél több aranytojást, mert hát sok pénz kell ám a királyoknak.
De alig zárták kalitkába a madarat, megszólal az udvarmester, s mondja:
- Ugyan, felséges királyom, minek tartasz te ingyen madarat?
Hát azt hiszed, hogy van aranytojó madár? Legjobb, ha szabadon ereszted.
A király megfogadta az udvarmester tanácsát, eleresztette a madarat, az meg nagy boldogan felszállott a kapu tetejére, onnét lepottyantott egy aranytojást, s mondta, amint következik:
- Elébb én voltam a bolond, hogy megfogattam magamat. Aztán a vadász, hogy elajándékozott. Aztán a király meg az udvarmestere volt bolond. Igazán bolondok voltunk mind. No de többet nem leszek bolond!
Azzal a madár nagy vígan visszarepült a fészkébe. Ha a madár a fészkébe vissza nem repült volna, az én mesém is tovább tartott volna.