A nyári napsugár utolsó sugarai öntötték a földre a meleget. Ásított egy nagyot nyáranyó és halkan suttogta: - De jó lesz már elbújni a hegyek mögé és pihenni! Meghallotta a fa tetején üldögélő kakukk a nyár suttogását:
- Áhá, hát vége a nyárnak?! Jön az ősz? – megsuhogtatta szárnyait és hangosan rikkantotta, hogy az erdő minden lakója felfigyeljen rá.
- Hamarosan itt az ősz! Kakukk, kakukk ... búcsúzik a nyár!
A hírre a fecskék és a gólyák összehívták csapatukat és elhatározták, azonnal indulni kell a vándorútra. Összepakoltak nagy sietve, figyelmesen tanulmányozták a térképet, hogy merre kell menni és elköltöztek oda, ahol eltölthetik azt az időt, míg ide ismét megérkezik a tavasz.
Várták az őszt a gyümölcsösök, hogy megérlelje termésüket, de hiába sápítozott a szőlő a tőkén, csak nem édesedtek, csak nem hamvasodtak a fürtök szemei.
Nagyot sóhajtott a szilvafa is: - Nem tudom, hol késik már Őszapó? Nem kékülnek a szilváim.
Az erdőben is susogtak a fák, szintén panaszkodtak.
- Lassan színesedni kellene a leveleinknek. Őszapónak már el kellene kezdeni a festést. Küldhetné süvítő szelét. Álmosak vagyunk, aludni szeretnénk!
Őszapó azonban csak nem jött. Akkor a madarak elhatározták, hogy utána néznek, vajon mi van Őszapóval? Mi történhetett vele, miért késik?
Felkerekedtek hát és elindultak Őszapó barlangja felé. A barlanghoz közeledve hallották ám, hogy a mélyből horkolás tör elő. Beszólt a bejárati ajtón a kakukk: - Ébredj Őszapó, mert elkésel! Fel kellene már váltanod Nyáranyót, aki elfáradt, pihenni vágyik. Ijedten kapta fel fejét Őszapó. Kiporoszkált a barlangból. Dörzsölte ökleivel szemeiből az álmot: - Ejnye, ejnye, úgy látszik mélyen elszunyókáltam - dörmögte röstelkedve. - Most aztán kapkodhatok, hogy mindennel elkészüljek.
- Mi nagyon szívesen segítünk - mondták a madarak. Azzal nekiálltak a munkának. A kis cinkék és a feketerigó kék festéket kaptak.
- Ti úgyis járatosak vagytok a gyümölcsösökben, így ti a szőlőszemeket és a szilvát fessétek hamvas kékre - mondta Őszapó, s a szárnyuk alá nyomott egy-egy ecsetet is.
A vadgalamb piros festéket kapott, a kakukk barnát, a sas pedig sárgát. Az ő dolguk volt az erdő faleveleit kiszínezni. Nagyon ügyesen, szorgalmasan festettek. A kakukk nagy igyekezetében véletlen kiöntötte a dobozából a festéket: - Jaj! - kiáltott fel rémülten. - Ennek a fának az összes levele barna lett! - Nem baj, így is nagyon szép - vigasztalta Őszapó.
A madarak segítségével Őszapó egy-kettőre elkészült az őszi munkákkal.
Az emberek leszüretelték az érett gyümölcsöt. Itták a finom, édes mustot. Kirándulni mentek az erdőbe, a jó levegőre.
- Nézzétek, milyen gyönyörű az erdő! - kiáltották boldogan. - Szép színesek a fák levelei! Milyen csodálatosan csicseregnek, énekelnek a madarak!
Úgy ám, a madarak valóban vígan énekeltek, rikoltoztak, mert büszkék voltak a munkájukra. Őszapó elismerően meg is dicsérte őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése